Hello USA!

Közelegnek a "nagy kajálások ünnepei", essen tehát szó arról, amiről már írtam párszor,  hogy mit és hogyan képesek összeenni a körülöttem lévő amerikai kollégák. Megpróbáltam összeszedni az eddigi tapasztalatokat, és kicsit rendszerezni őket, remélem azért tudok újat is mondani :)

Pár hete új lakó költözött a szomszéd lakásba. Személyesen még nem találkoztunk, de hogy létezik, arról minden nap megbizonyosodhatunk, az illető ugyanis egy zongorista. Van hogy már reggel fél8-kor elkezd gyakorolni, és gyakorlatilag egész nap ezt teszi, kisebb megszakításokkal. Szerencsére profi, így nem ugyanazt a dallamot játsza reggeltől estig hol jobban, hol rosszabbul, ezt valószínűleg nehezebben viselnénk.

...hogy mire Gombi felébred készen lesz a mosás, majdnem kész az ebéd, megmostam a hajamat, így minden itthoni teendő le lesz tudva (a nagyját megcsináltam tegnap). Ma még menni kell alapdolgokat (zöldség, gyümölcs) venni, be kell ugranom a laborba elindítani a tenyészeteket, bedobni Attiláéknak a füstölt pulykacombot (nem is tudjátok hogyan örülünk annak, hogy valamilyen csoda folytán lehet kapni). Azután csak haza kell jönni és megcsinálni a leckémet holnapra, és pihengetni. Szerintem jól hangzik. :)

Szépen lassan csak túl leszünk ezen is. Volt kb 2 két amikor így utólag visszanézve kissé bepánikoltam. Nem volt jó. Folyton azon kattogott az agyam, hogy akkor most mi is lesz, van-e értelme új labort keresni, mikor, hogyan váltok vízumot ha kell, és még ezer más dolog kavargott a témával kapcsolatban a fejemben. Mostanra sikerült úgy-ahogy lenyugodni, és végre tudok hideg fejjel gondolkodni, aminek nagyon örülök, így értelmes dologk is eszembe jutnak nem csak csupa zagyvaság.

A Halloweenes dekorációk kiárusítása még be sem fejeződött, de a karácsonyfák már ott sorakoznak a boltokban, Santa Claus repked a TV-ben, elkezdték a visszaszámlálást karácsonyig. Én részemről először Hálaadásig számolnék ha lehet, de ha már karácsony meg készülődés, akkor elmesélem hogy nálunk hogyan működik ez.

Talán még emlékeztek arra abizonyos januári fodrászos esetre, amikor legszívesebben egy vödörrel a fejemen mászkáltam volna hetekig, úgy elrontotta a hajamat a jóindulatú szakember. Otthon a régi fodrászom csak annyit kérdezett, hogy én tettem-e ezt magammal. Mondtam igen, nem hallgattam a megérzéseimre és hagytam hogy olyan nyúljon a hajamhoz aki nem biztos hogy megértette miért is jó az ha egy lánynak rövid haja van. Nem akartam elkövetni mégegyszer ugyanezt a hibát, így inkább növesztettem a hajam, hogy hátha egyszer majd mond valaki valakit, aki emberi frizurákat készít. Milen meglepő, végül ez az ember Christine lett. Így sikerült megúsznom azt hogy nekem kellejen telefonon időpontot kérnem, és jó mókának ígérkezett, amolyan csajos kirándulásnak a belvárosba, ahonnan megszépülve és kisimulva térünk vissza.

Hétfőn-szerdán-pénteken minden reggel genetika óránk van, nem is indulhatna jobban egy nap, nem igaz? :) Minden óra végén, utolsó 5 percben megjelenik valaki egy kis tologatós kocsival. Általában hátulról vagy oldalról oson be, és egyáltalán nem zavarja, hogy az óra még tart. Kényelmesen odamegy a jobb oldali tábla előtti asztalhoz, és megterít. Előbb egy nagy fehér asztalterítővel takarja le az asztalt, aztán felrak még pár konyharuha méretű színes, többnyire piros terítőcskét is, nehogy kilógjon véletlenül valami az asztalból. Aztán elkezdi felpakolni a kávétartályt, tejet, kis kosarakban szalvétát, műanyag késeket. Mindig van egy nagy kancsó narancslé vagy valami almalének nevezett borzalom (egyszer kóstoltam, de ilyen rosszat még életemben nem ittam, pfuj). A legjobb ezek mellett viszont az, hogy kicsomagol egy nagy tálca muffint, bagelt, vagy fánkot. Igazából muffin mindig van, csak az változik, hogy fánk van mellé vagy bagel. Ez az egész móka a következő óra résztvevőinek van, amit valamiért "fashion show"-nak hívnak. Különböző meghívott előadók vannak, gondolom hogy betekintést nyerhessenek a tanulók abba ki mivel foglalkozik a laborjában. Nekünk ez az óra nincs benne az órarendünkben, de mindig megvárjuk a kaját. Eleinte azért vártam, mert a show után még volt egy másik órám, és nem szoktam messzire menni. Aztán jól elkényeztettek, és most hogy az embereknek kb. csak a fele jár be órákra (jön a félév vége), így bőven jut mindig nekünk is, így nincs lelkifurim miatta (meg egy kicsit úgy is érzem, hogy ez a jutalmam amiért végigültem a genetikát). Alig várjuk hogy vége legyen az órának, és a néni kipakolja a kaját, szépen sorbaállunk, és begyűjtjük az aznapi reggelit. Átsétálunk a laborba, és nyugodtan megreggelizünk, és megbeszéljük mi minden fontos dolog történt mióta nem találkoztunk (tehát az utóbbi 16 órában). Jó kis reggeli rituálé ez. Csak egy dolgot nem értek: miért írják ki nagy betűkkel a terem bejáratához hogy "NO FOOD OR DRINK"? :)

Emlékeztek tavaly mennyire vártam a tökünnepet? :) Most is így volt ám, csak nem volt időm annyit írogatni róla. Meg azért valljuk be a tök tavaly is tök volt, most már nem fényképezőgéppel jártam vásárolni, idén is kb ugyanaz volt a boltokban a felhozatal jelmezekből, dekorációkból, csak a tökök voltak jó eséllyel ideiek. Leszámítva persze a műanyagokat, de azokban nincs semmi mókás. Szóval ugyanúgy készültünk mint tavaly, csak már kevesebb dolgon akadtunk fenn. Mit nekünk kis szellemes babaruha vagy művéres kard. :) És mű sírkőből is kell legalább kertenként egy, nem igaz? :)

Előre mondom: a választ még nem tudom. Megvolt ma a labmeeting ahol Stan elmondta amit eddig lehet tudni a kialakult helyzetről. "Sajnos" kiderült, hogy pont olyan, vagy még jobb fej mint gondoltam, mit mondjak ezzel nem könnyíti meg a helyzetet.

Ma reggel jött az sms Christinetől , hogy nézzek ki az ablakon, esik a hó. És tényleg. Milliónyi apró pehely hullott az égből, eltakarta a hegyeket is, sőt, igazából alig lehetett kilátni az ablakon. Örömködtem pár percet, de a lelkesedés hamar alábbhagyott, igazából gusztustalan idő van, vizes, havas, meg különben is.